Napelemre bíztam otthonom áramellátását

A szokásos, havonta megrendezésre kerülő pókerjátszmára gyűltünk össze a barátokkal. Általában az én házam szolgáltatja a helyszínt, így történt ez most is. A többiek, ahogy megérkeztek, azonnal észrevették, hogy a háztetőt óriási napelem panelek borítják. Arra kértek, hogy meséljek el minden részletet a telepítéssel kapcsolatban.

A történet ott kezdődik, hogy találnom kellett egy megfelelő kivitelezőt, akire nyugodt szívvel rábízhattam az egész rendszer kiépítését. Napelemes rendszerek árai után kutattam, és hamar eljutottam egy igen ígéretes webes felületre, ahol meggyőző érvek mutatták számomra az irányt: megleltem a tökéletes helyet, ne is keresgéljek tovább. Jóformán semmit nem tudtam egészen odáig arról, hogy mi fán terem maga a napelem, és hogy egyáltalán mennyibe kerül, kell-e valamiféle hivatalos eljárási folyamatnak is lezajlania, mielőtt megkezdődhetne a kivitelezés.

Árajánlatot kértem a weboldalon, ahol erre vonatkozólag egy kis táblázatot kell kitölteni az adatainkkal és az elképzeléseinkkel. Hamarosan felvette velem a kapcsolatot az egyik kivitelető partnerük, akivel sikerült is lebeszélni egy időpontot egy helyszíni terepszemlére. Nem is gondoltam, hogy ennyiféle szempont felmérése szükséges egy napelem rendszer telepítéséhez. A szakembereknek szükséges meghatározni,hogy maga a tetőszerkezet alkalmas-e napelem telepítésére. Az alkalmasság tényezői például. hogy elég erős-e maga tartószerkezet, elbírja-e majd a paneleket. Megfelelő-e a tető tájolása, dőlésszöge, és még sorolhatnám. Mint megtudtam, Magyarország tökéletes adottságokkal rendelkezik a napelem telepítés szempontjából. A napsütéses órák száma 1800 és 2000 között mozog egy évben, a besugárzás mértékének köszönhetően pedig akár 1250 kWh energiát is lehet tudunk termelni egy év alatt. Egy szakképzett villamos tervező is jelen volt végig a szemle során. Az ó feladata volt megállapítani, hogy milyen méretű és milyen teljesítménnyel bíró rendszerre van szükség az áramszámlák lenullázásához.

A terepszemlén mindent rendben találtak, és az igényeimet is sikerült letisztázni, így mindennek fényében megkaphattam a végleges árajánlatot. Én megfelelőnek és korrektnek éreztem a díjazást, ezért túl sokat nem volt szükséges vacilálnom. A hivatalos ügyintézés – mint megtudtam -szükségszerű és sajnos néha kissé több időt vesz igénybe. Mindennel együtt majdnem három hétig húzódott az adminisztrációs folyamat, és én még igazán jól jártam, mert ahogy az a honlapon is fel volt tüntetve, ez akár egy hónapba is beletelhet.

A napelemes rendszer árai elég széles skálán mozognak, maga a minőség ennek a legfőbb és leginkább egyértelmű fokmérője. A magas színvonalat képviselő márkák által gyártott napelem hosszú évtizedekig képes számunka termelni az áramot. Nem érdemes spórolnunk a költségeken, ugyanis egy olcsóbb panel vagy egy olcsóbb inverter könnyen felmondja a szolgálatot, és akkor bizony felesleges pénzkidobás volt az egész. Ráadásul a magas minőséggel bíró termékekre sokkal tovább tart a garancia, ami nem meglepő, hiszen ez is garantálja azt, hogy a gyártók biztosak a termékük kiváló minőségében. Éppen ezen okok miatt én semmiképpen nem akartam spórolni a beruházásokon.

Aggódtam, hogy a rendszer telepítése is majd olyan sok időt vesz igénybe, mint a papírmunka, de meglepetésemre egy nap alatt végeztek a szakemberek. Nem bántam meg, hogy rájuk bíztam a munkát, minden tökéletesen funkcionál és öröm nézni a tetőn fénylő tükörsima napelemeket. Aki nem engedheti meg magának a telepítést anyagilag, éljen bátran a napelem pályázatok által kínált lehetőségekkel. Minden évben érdemes nyomon követni az ezzel kapcsolatos aktuális híreket, hiszen a költségek jelentős részére kaphat támogatást az ember, ha megfelel az ezzel együtt járó feltételeknek.

.