Póker és dohányzásról leszokás

A barátainkkal nagyon szeretünk összeülni játszani, ez a legtöbbször pókerezés szokott lenni. Engem apukám tanított meg még gyerekkoromban erre a játékra, amin nagyon sokan meglepődnek. Hát igen, így jár az ember, ha nincsen fiútestvére. Minden ilyen játék, és alapvetően férfias elfoglaltság csínjára-bínjára megtanítja az embert az édesapja. Én is hasonlóképpen voltam, éppen ezért tudtam már 12 éves koromra fúrni, faragni, kisebb szerelési munkálatokat elvégezni. Egyébként ezért a mai napig nagyon hálás vagyok neki, hiszen életrevalóságot csepegtetett belém ezáltal. A pókerezés közben szóba került az egyik parti alkalmával, hogy a társaságunk egyik tagja szeretne leszokni a dohányzásról. Mivel nekem ebben már volt sajnos tapasztalatom, azonnal mondtam, hogy jó szívvel tudom ajánlani a Prevenció Patikát, mert ott minden megvan ahhoz, hogy az ember a célját sikerre vihesse. Ugyanis a weboldalon a termékeken belül van Dohányzásról leszokás alkategória, ahol csak olyan termékeket találunk, amelyek a leszokásban segítenek. Én például tapaszt vettem. Bár sokak kételkednek a valódi hatékonyságában, nekem elég volt az is, hogy elhittem, hogy működik, és így is segített a leszokásban.

Ha már így ráértünk a póker parti közben, gondoltam, megmutatom a barátaimnak ezt az oldalt, hátha valamelyik dohányos kedvet kap a leszokáshoz. Ahogy a weboldalra rákattintottam, be is jött egy figyelmeztető jelzés, hogy a BioTech USA termékeire akciók vannak. Ennek meg is örült az egyik barátunk, mert ő az edzéshez ennek a márkának a termékeit szokta mindig fogyasztani, és nagyon meg van velük elégedve. Elégedetten konstatáltam, hogy egy vásárlót már biztosan nyertem a prevenciopatika.hu-nak. Azt is mondtam a barátaimnak, hogy ennek a patikának az is különlegessége, hogy egy online patika. Ez azt jelenti, hogy nem találunk az utcán fizikai gyógyszertárt, hanem csak interneten keresztül lehet tőlük rendelni, amit aztán futár fog kiszállítani. Teljesen elképedtek azon, hogy manapság már tényleg minden annyira az emberek kényelmét szolgálja, hogy már személyesen gyógyszertárba se kell mennünk, ha nem szeretnénk. Jogosan merült fel bennük a kérdés, hogy honnan tudják, hogy a bolt valóban megbízható-e. Ekkor megmutattam nekik is azt a tanúsítványt, amelyet az OGYÉI állított ki azzal kapcsolatban, hogy hivatalosan is megbízható gyógyszertárnak vannak nyilvánítva. Úgy láttam, hogy itt már minden kétségüket sikerült eloszlatnom.

Bár szerintem minden funkciót megmutattam az oldal működésével kapcsolatban, elmondtam neki, hogy ha bármi kérdésük merülne fel rendeléssel vagy akár a termékekkel kapcsolatban, akkor keressék fel az élő chatet, ahol a Prevenció Patika egyik kollégája fog a kérdésünkre választ adni. Nagyjából munkaidőben érdemes keresni őket, hiszen akkor biztos, hogy valaki ül a számítógép előtt, de maga a chat is kijelzi, ha véletlen éppen senki nem elérhető. Így ezzel tudunk kalkulálni a szállítással kapcsolatban. Azt is érdemes észben tartani, hogy a szállítás 14 000 Ft felett ingyenes. Hogy ezt elérjem, én mindig igyekszem összevárni a termékeket, azaz megvárni, hogy lehetőleg több elfogyjon egyszerre, és így könnyen el tudom érni az ingyenes rendelési határt. Nagyon örült a barátom, hogy megmutattam neki a Prevenció Patika oldalát, azon belül is a Dohányzásról leszokás alkategóriát. Elmondta, hogy ez megadta neki a végső lökést azzal kapcsolatban, hogy ezúttal tényleg letegye a cigarettát. Nagyon bízom benne, hogy most tényleg sikerülni is fog neki.